Atilla és hunjai 3.

 Dr. Bakay Kornél :

Atilla és hunjai

A faépítkezés általános volt régen és egyáltalán nem volt alsóbbrendű!  27

Külön kellene itt foglal­kozni az erdélyi kapukkal és a faépítkezés többi emlékével, ám ennek taglalása nem ennek a stúdi­umnak a feladata. A IX.századi Tbiliszi (Tiílisz) jelentős nagyváros palotái és lakóházai például kivétel nélkül ciprusfából épültek. A faépítkezés eredete természetesen az ősi időkbe és Belső- illetve Közép-Ázsiába vezet bennünket, amint az emlékekből láthattuk is. Gondoljunk a szkíta feje­delmi temetkezésekre (Pazyrik, Síbe, Katanda), a mongóliai hun  királysírokra (Noin-ula), vagy a többi fa sírkamrára.28

Az európai hunok történetére vonatkozóan Ammianus Marcellinus és Priszkosz rhétor után a legfontosabb forrás a gót Jordanesé, akinek „A gótok eredete és tettei” c. műve 93 évvel ezelőtt magyarul is megjelent.29  Jordanes aki gyűlölte a hunokat, úgy írja le - s éppen Priszkosz alapján - Atilla palotáját, hogy az tulajdonképpen lehet, hogy nem is igaz, mert csak azt hazudták (mentie­ batur). így szól a szöveg: „nem messze innen egy faluhoz (vicus) értünk, ahol Atilla tartózkodott. A falu, hasonlóan egy hatalmas városhoz (vicum inquam ad instar civitatis amplissimae), fényes deszkákból készült falakat találtunk (lignea moenia ex tabulis nitentibus fabricata), amelynek az eresztékeiről azt hazudták, hogy olyan szilárdak, hogy a deszkák összeillesztését is alig lehet észrevenni. Itt kényelmes és tágas ebédlőket (triclinium) és csarnokokat (porticus) lehetett látni, ame­lyek igen díszesek voltak. A királyi palotát (regia aula) hatalmas térség (area: nem udvart jelent!) vette körül.30

Atilla birodalma és népe évszázadok óta foglalkoztatja Európát, így nem csoda, hogy az egyik legkorábbi nagy monográfiát egy francia tudós, Amadé Thierry készítette el. Egy évtized sem telt belé s Szabó Károly már le is fordította magyarra, mert száz évvel ezelőtt még a hunok nem voltak kitagadva a magyar őstörténetből. 31

Thierry is alaposan foglalkozott Atilla székhelyé­vel, amelyet városnak nevezett,32  hangsúlyozva , hogy a fa védműveket (mert nem egyszerű kerítésekről van itt szó!!) magas tornyok tagolták (turribus insignis) s ezen a védművön belül helyez­kedett el a nagykirály palotája, Kreka királyné lakosztálya, az Atilla-fiúk házai, Onegésziósz laka, az őrség és a szolgák házai. A királyné palotája reliefes faragványokkal volt gazdagon díszítve, Onegésziosznak pedig kőből épített fürdőháza is volt. Arany és ezüst edények és evőeszközök , ivókupák s serlegek garmadáját vonultatták fel, csak Atillának volt fa tányéra és fa kupája (quadra lignea: négyzetes fa tál és poculum ligneum). Mindezen tárgyakat a régészet igazolta, ideértve a fa asztalokat, edényeket s egyéb kellékeket! Atilla Duna-vidéki székhelyével kapcsolatosan két kérdés merül fel: a /hol állott? b/milyen jellegű székhelye volt ez a fa palota-komplexum? Az első kérdésre évszázadok óta keresik a megnyugató választ. 250 évvel ezelőtt Bél Mátyás és Timon Sámuel a romániai Moldvában kereste ezt a helyet, 33 mások Jászberényt választották,” megint mások felvetették Gyulamezőt, Debrecent, Balmazújvárost.35. Újabban Szeged környékét helyezik elő­térbe, bár maga az ötlet ősrégi és Dugonics András nevéhez fűződik. A szegedi táj kiválasztásához nyilvánvalóan nagymértékben hozzájárult az 1910-es évek óta ismertté vált világhírű nagyszéksósi lelet. Az első világháború előtti évek egyikében Bálint Mátyás itteni szőlőjéből „fél talicskával tol­ták haza az aranyat az emberek”. E töménytelen arany tárgyból semmi sem maradt meg! 

1926-ban jöttek elő ismét pompás arany leletek, de ezek nagy része is elkallódott. Ekkor kezdett ásatásba Móra Ferenc, aki 93 arany tárgyat talált. 1934-ben újabb leleteket foglalt le a rendőrség (feliratos aranycsésze!), ekkor Sebestyén Károly sietett a helyszínre és 564 nm-nyi területet tárt fel, de csak három tárgyat lelt.36 A leletek értékelésénél magától értetődően felmerült a szegedi központ gondo­lata.37

Ha a hunok birodalmának kiterjedését a régészeti források segítségével vizsgáljuk, nyomban nyilvánvalóvá válik, milyen hatalmasat tévedtek egyes tudósok, akik Atilla oszágát az Alduna vi­dékétől mindössze a Felvidékig jelölték ki.38

Voltak  persze józanabb vélemények is, amelyek sze­rint például még Baskíria is része volt a hún birodalomnak, 39   ám valójában ennél is lényegesen na­gyobb volt a hunok államának területe. A már eddig is felsorakoztatott régészeti adatokon kívül az írott források is világosan erről szólnak. A hunok ősi földje a későbbi Mongóliától a Kászpi-tóig terjedt, s ez utóbbi vidékről húzódtak délnyugat, azaz a Kaukázus felé. Az ide vonatkozó források­kal majdnem ugyanaz a helyzet, mint a kínai kútfőkkel. Adott egy hatalmas és igen jelentős forrás- csoport, mégpedig az örmény és a szír történetírók művei, amelyeket mi magyarok alig vagy egyáltalán nem használunk ki, bár voltak bíztató kezdeményezések. Mindenekelőtt Lukácsy Kris­tóf (1804-1876) neve említendő, aki örmény származású katolikus pap volt (örmény rítus szerint is szentelték pappá) és a szamosújvári magányában írt egy nagy munkát (1869), elsősorban az örmény kútfők nyomán.50  Lukácsyt manapság vagy egyáltalán nem ismerik vagy lekicsinylőén ki­csúfolják, pedig nagyon fontos dolgokra hívta fel a figyelmet. Mindenek előtt arra, hogy a magyar­ság ősi hazája csakis Perzsia és Arménia közelében lehetett! Ugyanakkor elsorolja mindazokat a forrásokat, amelyek a perzsa zoroasztiánizmus, az örmény őskereszténység és Mani tanításinak a hatásaira utal, többek között a hunok esetében is. Utal a perzsa divat örményföldi elterjedésére is, a gyöngyökkel és drágakövekkel díszített övekre, fejdíszekre, cipőkre. Az örmény írásbeliség első emlékei a Kr. sz. előtti II. századból valók (Mar Ibas Katina), a virágkor azonban a Kr. sz. utáni IV-VI. századra esik, amikor Megvilágosító Szent Gergely,Agathangelósz, Gregóriósz Photisztész, Faustus Byzantius és Khorennei Mózes élt és alkotott. 

Nos, annak ellenére, hogy ezek a történetírók számos helyen beszélnek a hunokról, de nemcsak a hadjárataikról, hanem a keresztény hitre való áttérésükről ! , lényegében napjainkig szinte a létezésüket sem említik meg. Bizonysá­gul elég átforgatni a forráskiadványokat. Egyetlen egy örmény forrás olvasható magyarul Szongott Kristóf (1843 - 1907) jóvoltából.41 Nyilvánvaló, hogy ilyen alapvető források esetében szükség volna új és korszerű kiadásokra, többek között azért is, hogy elkerülhetők legyenek az olyan durva felületességek, amelyek némely jószándékú, de képzetlen szerző  42 jóvoltából lassan közkézen forognak. 

Khorennei Mózes művét kiadta K.P. Patkanov,43 H.O. Emin,44 természetesen oroszul. Igen jó összegzést készített az örmény L.H. Ter- Mkrticján úgyszintén orosz nyelven.45  Alapos elemző tanulmányok származak G.H.Szarkiszjántól és R.A. Guszejnovtól.46  Nyugati nyelveken is olvasható az örmény és grúz források egy része,47 és újabban egy-egy részletet a magyar szakirodalom is megemlít.48  

Ennyivel azonban nyilvánvalóan nem elégedhetünk meg, hiszen az egész ún. hun-kérdés azon fordul meg, valóban a „semmiből” jöttek a IV. században, majd a „semmibe vesz­tek” az V. század végén, avagy éppenséggel jól nyomon követhetők az ázsiai hunok utolsó szerep­lésétől (I. század) lényegében az avarkorig (VI. század)? 

A korábban feltett kérdésünkre, hogy ti. Atilla fa palotája a nagykirály fő székhelye volt-e, csakis akkor kísérelhetünk meg választ adni, ha figyelembe vesszük a hun birodalom valódi kiterjedését. Véleményünk szerint a hunok állama (mert nincs itt szó semmiféle dilettánsok által szajkózott történelmi materialista „törzsszövetségi osztálytársadalomról, katonai vezető réteggel”), a mai Kazakisztántól a Bécsi-medencéig tartott. Az idézett örmény és szír források 49   a leghatározottabban szólnak a hunok kaukázusi tartózkodásá­ról, külön kiemelve, hogy Kr.sz. után 395. évi nagy déli hadjáratot, amelyet Bászik és Kurszik (Korda?) vezetett. A szír források, sajnos azt kell mondanom, minálunk szinte természetes módon, úgyszintén nincsenek magyarul közzétéve, pedig volna honnan kiindulni, mivel a szír auktorok korszerű kiadásokban rendelkezésre állanak.50

A hunok elfogalták Kis-Ázsia jelentős részét, elju­tottak Ktésziphonig s le Mezopotámia déli sávjáig, elfoglalva Szíria nagy részét. Töménytelen zsákmányt ejtettek (marhacsordákat és rabszolgákat, amint a források mondják „Szíria egész fiatal­ságát”), de nagyon figyelemre méltó az is, hogy sokan csatlakoztak hozzájuk és önként harcoltak a hunokkal.51 Arról azonban már Priszkosz rhétor is beszámolt, hogy Atilla a Don vidékén élő akacírok ellen nagy sereget küldött Onegésziósz vezetésével és a keleti részek királyává fiát, Ellá- kot nevezte ki.52 

Ugyancsak tudtak a nyugatiak Atilla keleti, Perzsiával kapcsolatos terveiről is, mi­vel Perzsia meghódításához akart fogni. Romulus comes kifejti: Szkítiából Perzsiába igen rövid az út, Média hegyei nem esnek távol a hunok népétől. A médek és a perzsák meghódítása Atillának nem sok idejébe és fáradtságába kerülne, mert hadainak a világ egyetlen népe sem állhat ellent.53 Nagyon jól érzett rá René Grousset arra, hogy Atilla egy valódi világbirodalom ura volt. 54 Így tehát az a véleményem, hogy Atillának, amint korábban Karátonnak is, az igazi központja és állandó székhelye keleten volt, talán a későbbi Kazária területén vagy még keletebbre Korezmben és a Kárpát-medencében csak a nyári palotája állt. Az nagy kérdés, hogy régészetileg megtalálható-e ez a hely? Nagy szerencsével talán igen, hiszen Onegésziósz kőből épített fürdője - esetleg - nem tűnt el nyomtalanul.

453-ban Atilla király, különös és máig nem tisztázott körülmények között meghalt: „számtalan felesége (innumerabiles uxores) mellett egy Ildico nevű igen szép lánnyal lépett házasságra és la­kodalma alkalmával a túlságos vigasságnak adván át magát, a bortól és az álomtól elnyomva ha­nyatt feküdt (vino somnoque gravatus resupinus iaceret), bő vére, amely az orrán át szokott elfoly­ni... megölte.” Jordanes idézett leírásához még hozzáteszi: a részegség (temulentia) ölte meg. Ez így aligha lehetséges. Vagy megmérgezték, amint erre a korabeli források utalnak is,55  vagy agy­vérzés áldozata lett. Amikor felfedezték Atilla halálát az asszonyok hajuknak egy részét levágták, a férfiak pedig arcukat meghasogatták a gyász jeleként. 

Ezután következik Atilla temetésének le­írása. A Gárdonyi Géza csodálatosan szép regénye, a Láthatatlan ember révén elterjedt legendával ellentétben Jordanes leírásában nem szerepel, hogy folyóban temették volna el,56 s az sem: hol ke­rült sor a temetésre? Ezt azért hangsúlyozom, mert évszázadok óta keresik Atilla sírját, mégpedig itt, a Kárpát-medencében. Legelőször is halljuk Jordanes leírását: „Atilla holttestét a mező köze­pén selyem sátrak alatt (intra tenturia sirica) elhelyezték és egy csodálatos és ünnepélyes látvá­nyosságot rendeztek. Az egész hun nemzet (tota gens Hunnorum) legjobb lovasai (equites) körül­ lovagolták a ravatalt - a gót történetíró nem állja meg, hogy közbe ne szúrja: cirkuszi módra (in modum circensium) - és dicső tetteit gyászénekekben adták elő. Miután elsiratták, a sírhalomnál (super tumulum57) stravát rendeztek, amely nagy evés-ivást jelent, azaz magyarán: tort ültek. Éjjel a holttestet titokban tették a földbe (noctuque secreto cadaver terra reconditum, tehát vízről, fo­lyóról nincs szó!)

Ezután következik egy latin szó: copercula, amelyet általában koporsó-val fordítanak le, e sze­rint először arany, másodjára ezüst, majd végül vas coperculát használtak a temetéskor. A coper­cula latin szó azonban elsődlegesen lemezt jelent,58 s így nagyon is lehetséges, hogy nem arany, ezüst és vas koporsóról van szó, hanem a már többször tárgyalt és bemutatott királyi szemfedők egy különleges fajtájáról. A sírba beletettek még csatákban szerzett ellenséges fegyvereket, sok­ féle drágakövektől ragyogó lószerszámokat és különféle jelvényeket.... majd pedig, hogy e nagy kincsektől az emberi kíváncsiságot távol tartsák, a temetést végzőket megölték (trucidarunt).

Atilla sírját a magyar krónikák, Kézai Simon nyomán a mai Magyarország területére helyezik. Kézai ugyanis azt mondja: eltemették Atillát ott, ahol Welát és a többi kapitányt eltemették (Sepe- lieruntque eum in loco superius memorato cum Wela et aliis capitaneis59). 

De hol történt mindez? Kézai szerint Ditricus a Tawamucweg mezején ütközött meg a hunokkal s ezt általában Tárnok-völggyel azonosítják. Később Tűin mellett elesett Cuwe (Keve) kapitányt az országút mellett te­mették el és szkíta módra kőbálványt állítottak a sírjára! (Cuwemque capitaneum prope stratam, ubi statua est erecta lapidea, more Scythico,). Ezt a helyet Cuwe-Azoa-nak nevezték el és később a cezunmaur-i csatában életét vesztett Wela-t, Rewa-t és Caducha-t is idehozták és itt temették el. De ennek alapján kereshetjük-e joggal Atilla sírját a Kárpát-medencében? Azt hiszem: nem. A hun nagykirályok hatalmas sírhalmai a birodalom központi területein, a királyi temetőkben keresendők, messze keleten . 

————————————

27 Mindmáig is uralkodó nézet, hogy az „ókori kultúrnépeknek” sokkal magasabb civilizációjuk volt. Pl. Harmatta id. mű 161

28 A Minuszinszki medence régi híres temetkezései közül az oglakty (Oglaktyínó) sírokra utalunk: A.M. Tallgren, The South Sierian cemetery of Oglakty from the Han-period. Eurasia Septentrionalis Antiqua 11 (1937) 69 - 90.

29 A kritikai kiadás: Iordanis, Romana et Getica. Rec. Theodorus Mommsen. MGH V. Berolini 1882. A minket érdeklő De origine actibusque Getarum: 53-145. - Magyarul: Jordanes, A gótok eredete és tettei. Fordította:Bokor János. Közép­ kori Krónikások III. Szerkeszti: Gombos F. Albin. Brassó 1904.

30 Bokor id. mű 90 - MGH V. 104-105.

31 Thierry Amadé, Attila történelme. 3. bővített kiadás. Fordította: Szabó Károly. Pest, Ráth Mór. 1865.

32 Id. mű 83-84.

33 Bél Mathias, Apparatus ad hist. Dec. II. Posonii 1745. - S. Timon, Imago antiquae Hungarorum Viennae 1754,102-103.

34 Ottrokócsi Fóris Ferenc, Origines Hungarorum. Franecquere 1693, 107-108, - Szabó Károly, Priszkosz...Új Magyar Múzeum 11 (1855) 553-554.

 35 Georgius Pray, Annales veteres Hunnorum, Avarorum et Hungarorum. Vindobonae 1761. - Budai Ezsiás, Magyaror­ szág históriája. Pest 1833.1.8 - 11.

36 Fettich Nándor, A szegedi-nagyszéksósi hun fejedelmi sírlelet. Archaeologica Hungarica Új f. 32 (1953) 17-18. Bóna István, A népek országútján. In: A magyar régészet regénye. Szerkesztette: Szombathy Viktor. Budapest, Panoráma. 1968, 100-134. - Kiss Attila, Goldbeschlagenen Schalen der Fürstengräber von Szeged-Nagyszéksós und Apahida. I-II. Folia Arcaelogica 33 (1982) 163-185.

37 Harmatta János, Előszó az 1986. évi kiadáshoz. Attila és hunjai. Budapest 1986, XXX.

38 Otto J. Maencen-Helíen id. mű 94.

39 Joachim Wemer, Beiträge zur Archäologie des Attila-Reiches. München 1956,87.

40 Lukácsy Kristóf, A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei eredeti örmény kútfők után. Kolozsvár 1870.

41 Szongott Kristóf, Chorennei Mózes, Nagy-Örményország története. Eredeti örményből fordította és magyarázó jegyze­

 tekkel ellátta... Szamosújvár, Auróra. 1892. - vö. N. V. Pigulevszkája 1979.

42 Például Csömör Lajos, Őfelsége, a magyar Szent Korona. Budapest, Piiski. 1996.

43 K.P. Patkanov 1877.

44N.O. Emin 1893.

45 L.H.Ter-Mkrticján 1979. Tárgyalja Agathangelószt, Faustust, Khorennei Mózest, Vardan-t, Vardapetet, Parpiai Lázárt,

Szebeószt és a nevezetes örmény Geográfust.

46 G.H.Szarkiszján 1979, 67-71. - R.A.Guszejnov 1979, 184-199.

47 Victor Langlois, Collection des historien anciens et modernes de ГArménie. I II. Paris 1867-1869: Agathangelósz, Faus­

tus Byzantinus, Zénos, Megvilágosító Szent Gergely, Khorennei Mózes, Élisée Vartaped, Pharbi Lázár. - Faustus néme­ tül is megjelent: M. Lauer, Geschichte Armeniens des Faustus von Byzanz. Aus dem Armenischen übersetzt und mit einer Abhandlung über die Geographie Armeniens eingeleitet. Köln 1879.

48 Bíró Mária, Egy grúz krónika tudósításai 5. századi kaukázusi támadásokról, hadjáratokról. Vahtang Gorgaszal életraj­ zának néhány kérdése. Életünk 22 (1985) 420-434.

49 Chronicum Miscellanum. - vö. Moravcsik Gyula, A magyar történet bizánci forrásai. Budapest 1934,30.

50 Corpus Scriptorum Christinorum Orientalium. Scriptores Syri. Series tertia. T.XIV. Chronicon Anonymum ad anno Do­ mini 819. Chrocicon Anonymum ad annum Christi 1234 pertinens. Interpret. I.B Chabot. Lugduni Batavorum, 1937. - IL Albert Abouna-J. M. Fiey. Louvain 1974. A régebbi anyagok közül; elsősorban P. S. Landersdorfen, Ausgewählte Schriften der syrischen Dichter: Cyrillonas, Baläus, Isaak von Antiochien und Jakub von Sarug. Bibliothek der Kirchenväter 6. München 1912. - Oskar Braun, Auggewählte Akten persischer Märtyrer mit einem Anhang: ostsyrische Mönchleben. Bibliothek der Kirchenväter 22. München 1915. - Andreas Seider, Des Bischofs Theodoret von Cyrus:Kirchengeschichte. Bibliothek der Kirchenväter 51. München 1926.

51 Vö. Ottó J. Maenchen-Helfen, Die Welt der Hunnen. 1978, 42-43.52 Etenim tum forte Onegesius una cum seniore ex Attiláé liberis ad Acatziros missus fuerat ...ei genti cum seniorem ex fi­ liis regem Attilas constituere decrevisset, ad hanc rem conficiendam Onegeseium miserat.

 53 ...non multum operae et laboris in eam invasionem consumpturum, neque magnis itineribus defatigatum iri, ut Medos, Parthos et Persas adoriatur.

54 René Grousset, EEmpire des steppes. Attila, Gengis-Khan, Paris, Payot. 1952.

55 Bakay Kornél, A hunokról - magyar szemmel. In: Szász Béla, A hunok története. Attila nagykirály. Budapest, SzabadTér. 1994.

56 Ez a részlet a gót Alarich temetésénél szerepel.

57 A tumulus elsősorban sírdombot, kurgánt jelent, s csak másodjára egyszerű sírt vagy sírvermet.

58 Bakay Kornél, Kik vagyunk? Honnan jöttünk? Szombathely 1994, 68-69.

59 Scriptores rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum. I. Ed Emercus Szentpétery. Budapestini 1937, 161. (a továbbiakban SRH).