Dr. Bakay Kornél :
Gyászbeszéd Bakay Mária halálára
Tisztelt Gyászolók! Polgármester Úr! Iskolaigazgatónő! Kedves Akasztóiak!
Jól tudom, rendhagyó és szokatlan, hogy egy családtag mond halotti búcsúztatót, ám Bakay Mária személyében egy tanítódinasztia utolsó tagja hagyja el végleg szeretett faluját. 74 évvel ezelőtt, éppen Mária-napon érkezett Akasztóra a bácskai Magyarkanizsa városából két fiatal pedagógus: Bakay Gyula, az Édesapám és húga, Bakay Mária.
A község akkori plébánosa, Szemző János, korábban magyarkanizsai káplán lévén, jól ismerte a bácskai Bakay-családot, akik között kötélgyártó céhmesterek, városgazdák, szegedi gyáralapítók, oldalágon orvosok, sőt orvosprofesszorok voltak, így meleg szívvel javasolta a két fiatal megválasztását. Az iskolaszék, élén Hantos Sándor jegyzővel és a plébánossal, elfogadta Csatai Béni bácsi értékelését: „eddig a tanítók csak megverték a gyermekeinket az iskolában, most olyan tanítókat szeretnénk, akik tanítják őket”.
Bakay Mária az önéletrajzában így írt erről: „Életünknek irányt mutatott az a bizalom, amellyel megválasztásunkkor fogadott az akasztói nép. Egy nagyon szegény és nagyon elmaradott, sáros kis község volt akkoriban Akasztó. Nagy lelkesedéssel fogtunk a munkához, mert úgy éreztük és úgy gondoltuk, hogy itt maradunk és ennek a népnek a felemelése lesz életünk célja és értelme.”
Bakay Mária ekkor 18 éves volt, testvérbátyja, Gyula 24. Mint hívő katolikusok jól tudták, igazsága van Jakab apostolnak: „csak a tettek által igazul meg az ember, s nem csupán a hit által, mert a hit önmagában semmit sem ér” (Jakab apostol levele 2. 24-25).
A nappali iskolai tanítás mellett, télen beindították az esti oktatást az első világháború miatt elmaradt vagy kimaradt fiatalok számára, ugyanakkor előadásokat szerveztek.
Bakay Gyula számtant, gazdaságtant és történelmet, Mária húga írást-olvasást tanított. Az analfabéta-tanfolyamok révén sikerült pótolni a súlyos mulasztásokat. Egyre többen jöttek az esti iskolába, s akik korábban a nevüket is alig tudták megmondani, nép- színművek előadói lettek. Előadtak sok szép darabot (a Falurosszát, a Gyimesi virágokat, a Piros bugyellárist, a Cigányt).
A trianoni békediktátummal megcsonkított Magyarország népének vissza kellett adni a hitét és a nemzeti öntudatát, amelyet – ugyanúgy, mint manapság – igyekeztek elvenni tőle. 1924. március 15-én Bakay Mária vásárolt először Akasztó községnek nemzeti zászlót!
Minden nemzeti ünnepet ők rendeztek, ők szóltak a néphez. A kormányzat akkor rendkívüli módon támogatta az iskolákat. Gr. Klebelsberg Kunó kultuszminiszter egy évtized alatt négyezer új magyar iskolát építtetett.
A Bakay tanító-páros 1929-től hármassá változott, mert Akasztóra került testvérük, Bakay Terézia is. Ekkor már évek óta Bakay Gyula volt az akasztói iskola igazgatója (majd a leventék parancsnoka is), s így évtizedeken keresztül nem volt olyan akasztói család, amelynek valamelyik tagját egyikük ne tanította volna.
Azon fáradoztak, hogy életvitelükben, gondolkodásban, szórakozásban felemeljék a falu népét. Ők szerveztek először igazi szüreti bált
Akasztón, valódi magyaros ruhákban. S ez a szokás Bakay Mária jóvoltából sokáig élt. A három Bakay-testvér közül a legmarkánsabb egyéniség Bakay Gyula iskolaigazgató volt, a legszeretetreméltóbb Terézia, de a közösségért legfáradhatatlanabb és legtöbbet tevő: Mária volt, annál is inkább, mert amikor 1941-ben a visszacsatolt Bácskába hazatért Bakay Gyula a családjával, Mária testvére vállalt magára szinte mindent. Ő szerényen azt szokta mondani: „az én életem a bátyám életének folytatása volt.” Pedig sokkal több volt annál. 1945 után vállalta, még megalkuvások árán is, hogy megmarad a nemzet napszámosának, a „legrababb magyarnak”, aki – ahol tud – segít. Így sikerült a falunak óvodát és szövetkezetet szerveznie. Vállalta a kommunista hatalom szerveinek (MNDSZ) tagságát is, csakhogy segíthessen. A hatalom is kénytelen volt elismerni népszerűségét, ezért 1966-ban a Munkaérdemrend arany fokozatával tüntették ki.
Elfogadta, de egy jobb világra várt, szerette volna megérni Magyarország igazi feltámadását.
1970-ig taníthatott, ekkor nyugdíjazták. Sok-sok kedves könyve közül az egyik legkedvesebb, nagy tanítótársának, Gárdonyi Gézának, az „Én falum” c. kötete volt, amelyből hányszor idézte az elmúlt 25 éven át: „Mióta megszűnt a tanítás, árva vagyok.” Valóban az volt. Tudta, érezte, igazi tanítónak lenni küldetés, elhivatottság. Ahogy az apostol mondta volt: „ne akarjatok nagyon sokan ta- nítókká lenni, mert nem lehettek azok.” Lehetünk tanárok, sőt akár professzorok, de tanítók – József Attila-i értelemben – csak a legkiválóbbak lehetnek.
Bakay Mária soha nem ment férjhez, így született gyermeke nincs, de szellemi gyermekeinek száma sok ezer, akik tovább vitték és viszik hitvallását, amely Ölbey Irén tolmácsolásában így szól:
Én tollal, szóval szüntelen
A szeretetet hirdettem.
A földön itt – ahol a bűn fortyog
Csak úgy lesz egy akol.
Ha nem lesz senki szeretetlen,
És egyek leszünk a szeretetben!
Íme most végső hitvallást teszek:
Az én hitem a szeretet!
Most itt állunk a sír mellett, ahol Mindannyian pihennek. A három Bakay-tanító, akik ebben a faluban összesen száz esztendőt tanítottak! A negyedik testvér, dr. Bakay József orvos ezredes Kecskeméten nyugszik, de Akasztó népe rá is emlékezik, mert sokakat meggyógyított, s a szegényektől semmit sem kért.
Őrizzük meg az emléküket és idézzük fel tanításaikat, különösen most, amikor ismét Ady Endre országa lettünk, azaz magyar sivatag. Mert :
Pusztul ez ország s az idő repül
S kik hívattatok vezérül a népnek,
Ne maradjatok gyáva csőcseléknek:
Úri gazságok jobbágy őreül.
Lelkünknek fényét ezer éve orzák,
Kapja meg végtén szegény Magyarország A szabadító magyar tanítót!
Azzal búcsúzik most egy magyar tanító, egy akasztói nevelő: ne félj, ha álljt kiált a halál (Sirak szavai), mert nem hal meg az, aki gyermekeiben tovább él, vagy akit szívében megőriz egy közösség: egy falu, egy táj, egy ország.
Bakay Mária kívánsága az volt, hogy a legeslegvégső „tanítási órán”, itt a temetőben a gyászolók
szívükbe véssék még egyszer a feledhetetlen és feladhatatlan „leckét”: Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország!
(Elhangzott Akasztón, Bakay Mária tanítónő temetésén, 1997. február 21-én.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése