A székelység eredete ( 2. ) Varga Géza

 Varga Géza - A székelység eredete 

( 2. rész ) 

FORRÁSOK: 

Anonymus

A székely hagyományt őrző források közül az egyik legtöbbet vitatott kútfő a Béla király névtelen jegyzője által készített Gesta Hunga(ro)rum.Az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárában őrzött huszonnégy lapos, XIII. szá­zadi betűkkel írt hártyakódex egyetlen fennmaradt másolata egy korábbi eredeti válto­zatnak. A szerző magát Béla király jegyzőjének mondja,3   de nem árulja el, hogy melyik Béláról van szó a négy közül, s a kutatás mindmáig megosztott Anonymus személyét és a mű korát illetően. Legtöbben az I. Béla (1061-1063) és III. Béla (1172-1196) évei ál­tal kijelölt időszakban dolgozó jegyzőre gondolnak. Ha a Névtelen mester III. Béla ki­rály jegyzője volt, akkor a geszta 1200 táján keletkezhetett.Anonymus célja az volt, hogy megírja a magyar királyok és nemesek származását meg a magyar honfoglalás történetét.A gesztát egy külföldi barátjának dedikálta, s talán az elkészülte után azonnal el is küldte neki. A geszta mindenesetre nyugaton maradt fenn, századokig a bécsi udvari könyvtárban őrizték, s csak 1928-ban került haza. Ezért maradhatott kívül a Nemzeti Krónika családján, amelytől lényeges eltéréseket mutat stílusában, szerkezetében és adat- tartalmában is.

A névtelen jegyző hitelét emeli a saját maga által elismert - forrásait illető - óvatos­sága, ismeretek szerzését elősegítő hivatali állása meg a felhasznált írásos és szóbeli ha­gyomány. 

írott forrásait esetenként név szerint is azonosítja, máskor csak utal további írott források használatára, vagy a szó szerinti átvételekből következtethetünk további művek ismeretére. Bár megvetően nyilatkozott a parasztok hamis meséiről és a regősök csacska énekeiről, hivatkozik rájuk.

A Gesta Hunga(ro)rum műfaja regényes geszta. A maga nemében páratlan alkotás, mind műfaját, mind irodaimi-történeti értékeit, mind pedig témáját illetően.

A geszta 50. és 51. fejezete a következőket mondja a minket érdeklő kérdésről:4 Ár­pád és vezértársai, miután Pannóniát meghódították és Csepel szigetén nagy lakomákat tartottak, sereget küldtek Mén-Marót bihari vezér ellen „mely seregnek fejeivé és vezé­reivé tették Usubut  5 és Veleket  6, kik a szigetből megindulván, a homokon átlovagolának s a Tisza vizén a böldi réven áthajózának. S innen lovagolva a Kórógy vize mellett 7 szállának táborba. És a székelyek, kik előbb Attila király népei voltak, meghallván Usubu hí­rét, mindnyájan békességesen elébe ménének, és fiaikat különféle ajándékokkal önként túszokul adák, s Usubu serege előtt az első sorban kezdének Mén-Marót ellen harcolni. S a székelyek fiait mindjárt átküldék Árpád vezérnek s magok székely kalauzaikkal együtt Mén-Marót ellen kezdének  lovagolni, a Kőrös vizét a szarvasi halomnál átusztatták, s in­nen ellovagolván, a Tekerő ér mellett szállának táborba.

Mikor azt hallotta Mén-Marót, hogy Usubu és Velek, Árpád vezér legnemesebb vitézei, a székelyek vezetése mellett erős sereggel ellene jönnek, kelleténél jobban megijede és vitézeinek sokaságát Bihar  8 várában hagyván, maga feleségével és leányával színök elől megfutamodván, az Igfon erdejében  9  kezde lakozni. Usubu és Velek s egész seregök vígan kezdének Bihar vára ellen lovagolni és táborba szállának a Jószás folyó mellett. Harmadnap pedig a sereget elrendezvén, Beliarad  10  vára alá kiszállónak, valamint más­felől a különféle nemzetekből összegyülekezett vitézek Usubu és vitézei ellen harcolni kezdének. A székelyek és magyarok sok embert agyon nyilazának, Usubu és Velek kézíja­ikkal 125 katonát megölének, és folyt a harc köztök tizenkét napig, és Usubu vitézei kö­zül 20 magyar és 15 székely esett el. Tizenharmad nap pedig, midőn a magyarok és szé­kelyek a vár árkait betöltötték, és hágcsókat akarónak a falhoz rakni, Mén-Marót vezér vitézei látván a magyarok merészségét, a sereg két feje után kezdének kéredzeni, és a vá­rat kinyitván, mezítláb könyörögve jövének Usubu és Velek színe elé, kiket Usubu és Velek őrizetbe tétetvén, magok Bihar várába bemenének s azon katonák sok javait ott találók. ” (2. ábra)

Nemzeti Krónika

A nemzeti krónikacsaládnak talán a legnevezetesebb tagja Kézai Simon krónikája. En­nek szerzőjéről, vagy szerkesztőjéről csak annyit tudunk, amennyit munkájában saját magáról elárul. Ezek szerint Kun László királyunk korában, a XIII. század második fe­lében élt és írt, s tudományos képzettségű mester volt. Feltehetően a bihari Kézapuszta őrzi születési helyének, vagy ősi birtokának emlékét (Szalonta és Okány között). Nevén, a latin nyelvű munkájában fellelhető számos magyar kifejezésen s a magyar nyelvre, mint „a mi nyelvünkére való hivatkozáson túl írásának a szelleme is bizonyítja magyar­ságát. Történetírói tisztességéhez és szaktudásához nem férhet kétség. Elveti azt a for­rást, amelyről azt gondolja, hogy íróját elfogultság és érdek vezérelte. Saját célját rokon­szenvesen, máig korszerűen fogalmazza meg:

„A valóságot akarván tehát követni, úgy szerencsétlen, mint szerencsés harcaikat be­iktatom s meg fogom írni az említett nemzet eredetét és hogy hol laktak, hány országot foglaltak el s hányszor változtatták lakhelyüket; azonban annak segélyével és kegyelmé­nek eszközlésével, ki mind annak, mi a Hold köre alatt és azon túl e teremtett világon él,teremtő, megtartó és megváltó Istene. ”

A magyarok eredetét Nimródtól vezeti le a maga idejéig, az 1282-es Hód-tavi győzelemig. Kun László korát saját tudomása alapján, az előbbi királyok korát pedig régibb források felhasználásával jellemezte. Munkájának legtöbbet vitatott s legnevezetesebb része a hun-székely történet, amelyet részben az ajánlólevélben említett régi külföldi írók, részben a korábbi magyar krónikák (a szóbeli és írásbeli hagyomány) segítségével állított össze.

A  II. Bélától IV. Lászlóig terjedő, több mint másfél századnyi időközt mindössze néhány oldalon írja le, s e korban uralkodott királyainkról néhány száraz feljegyzésen kívül alig említ röviden egy-két nevezetes eseményt. Az őket megelőző XI. század magyar történelméről ugyanakkor sokkal alaposabban és részletesebben tudósít. Ez a rendelkezésére álló források mennyiségével és minőségével is összefüggésben állhat.

A székely történet eseményeit a Nemzeti Krónikacsalád tagjai a következő eltérések­kel adják elő : ( táblázatok ! KA )

~~~~~~~~~~~~~~~~~~

3 „P. dictus magister ac quondam boné memorie gloriosissimi Bele regis Hungáriáé nótárius”

4 Az idézeteket Nagy/1886 nyomán Szabó Károly fordításában adom (Szabó/1860).

5 Szabó Károly Öcsöbként, Nagy Géza Usubuként írja át az Anonymusnál Usubuu alakú nevet. Nagy Géza

hívja fel a figyelmet, hogy Anonymus u-ja néha o-t, vagy ó-t is jelent. A kettős „uu” véghangzó más ter­mészetű lehet, mint a Borsu, vagy Zobolsu stb. nevek véghangzója. (Nagy/1886/22) Ez a megkettőzés az u magánhangzó hosszú voltára, esetleg egy u/ú-tól eltérő magánhangzó jelenlétére utalhat, ezért az Usubú, vagy a ma inkább érthető Ősbő alak lehet a helyes fordítás.

6 Velek feltehetően azonos személy a Bíborbanszületett Konstantin munkájának 40. fejezetében (Moravcsik/ 1988/49) Árpád második fiaként említett Jeleg-gel, vagy Jelekh-kel (Nagy/1886/40).

7 A böldi rév s a Kórógy vize Szentes határában van (Nagy/1883/22).

  8 Bihar földvárának ma is magas sáncai láthatók Nagyváradtól mintegy 11km-re északra. Nagy Géza szerint a Bihar (régen Bihor, Bicor) szó - or - végzete könnyen egyeztethető a magyar vár szóval, a bih-, vagy bik- előtag pedig a „fényleni, fehérleni, fény” jelentésű peg ősugor alapszóból származtatható (s a világos sza­vunk tövében máig felismerhető - VG). Ez arra vall, hogy e vidéken valamikor egy urál-altáji néptörzs­nek volt önálló állami szervezete (bármily jelentéktelen is volt az), mert az urál-altáji népeknél volt szokás­ban a fővárost fehér vár-nak nevezni. (Nagy/1886/16)

9 Igfon (Igyfon) erdő a Nagyváradtól és Bihartól keletre eső erdős vidék. A szókezdő ig azonos a „szent” jelentésű egy szavunkkal, afon utótag pedig „fonadék, szövedék, sűrű erdő” jelentésű.

10 Beliarád Bihar várának szláv neve, a Bihar tükörfordítása, am.: „fehér vár”. A Győrffy György által kiadott fordítás: „Harmadnap pedig elrendezték seregeiket, s aztán hadakozva a várfelé indultak” megkurtítja a szöveget. A hasonmás kiadásban megjelentetett latin szöveg ugyanakkor tartalmazza a vár szláv nevét is: „ad castru bellarad”. (Vö. Győrffy/1977/125!)

 Folyt . köv ….