Hogyan lettünk Finnugorok / folyt .

Dr. Bakay Kornél 

HOGYAN LETTÜNK FINNUGOROK

/ folytatás …/

Aeneas Sylvius Piccolomini (1405-1464), aki 1458. augusztus 18.-tól I. Pius néven pápa lett, egyetlen olyan művet sem írt, amelynek a címe Cosmographia lett volna!

Életében nagy művei nem is jelentek meg. (93) Számos nagy könyvében korábbi szerzők munkáit kivonatolta vagy másolta, ám egyetlen művében sem szerepel soha az a Zsirai Miklós által már 1930-ban közismertté tett „adat”, hogy ti. „Asiatici Hungari”, azaz ázsiai magyarok a vogulokkal és az osztyákokkal volnának azonosak, mégpedig kétségtelenül”. (94)

Bár Zsirai a Finnugor rokonságunk c. munkájában hosszasabban idéz latin forrásszövegeket, (95) mégis úgy tűnik, eredeti forrásokat kevésbé használt. II. Pius egyik legkorábban megjelent könyvében (96) szerepel az a hely, amelyre Zsirai is hivatkozik, ez pedig a könyv XXIX. fejezete. Szó nincs itt arról, hogy ez az egész fejezet „az ugorságnak van szentelve” (97) ellenben szó van az ázsiai szkítákról, az ő kegyetlenkedéseikről és ocsmányságukról. 

Szkíthia, ahonnan Atilla és hasonlóképpen a magyarok is származnak, mert a magyarok is szkíták, amiképpen azok magyar nyelven beszélnek. (98) Majd így folytatja: „az ázsiai Szkítiából vonultak Európába a hunok, azok a vad népek, akikről Jordanes és mások is azt állítják, hogy boszorkányoktól és démonoktól születtek, s akik minden barbár népet leigáztak a Tanais és a Duna között (99) Majd Heticus Philosophusra hivatkozva közli, hogy a szkíták is turkok, mégpedig azok legocsmányabb nemzete. (100) És hogy ne legyen félreértés, Ottó freisingi püspökre támaszkodva utal a frank Pipinnek az avarokkal megvívott legkegyetlenebb háborújára, akik hatszáz esztendővel később ugyancsak a Káspi- kapun törtek be Európába. (101) Nicolaus Segundin, aki a görög és latin tudományoknak igen nagy szakértője, (102) írásban nyilatkozott II. Piusnak a turkokról és az ázsiai szkítákról. (103) II. Pius pápának kortársa volt Thuróczy János (1435-1489?), Antonio Bonfini (1427-1501) és Petrus Ransanus (1428-1492) is. Thuróczy János Magyar krónikája (104) 1486-ban (105) jelent meg, Ransanus műve (106) 1490-ben lett befejezve, Bonfininál, az utolsó tárgyalt esemény időpontja 1496. Érdemes tehát beleolvasni ezen művekbe is, mielőtt folytatnánk II. Pius pápa kitételeinek vizsgálatát, mivel nyilvánvalóan mindhárman ismerték II. Pius munkáját, noha nem nyomtatott formában!

Thuróczy például szóról-szóra ugyanúgy ismerteti Heticust (Éthikósz), Segundinust (Secundinus) és freisingi Ottót, de meg is mondja: használta Pius pápa Történelmét. (107) Bonfini azonban az egyetlen, aki szembeszegül Aeneas Sylviussal, aki a következőket állította: „Azt tartják, hogy a magyarok, akik a Duna partjain laknak, a szkíták nemzetségéből valók, nem mintha a hunoktól származnának, amit egyesek a szavak rokonsága miatt hittek, hanem másfajta magyaroktól, akikről Jordanes is megemlékezik. (108) Antonio Bonfini a következőket írta le: „A magyarok ugyanis a hunoktól, a hunok a leucusoktól vagyis a szkíták közül származó ázsiai albánoktól (alba: fehér hun, azaz heftalita!) vették az eredetüket Pius pápa visszautasítja ezt a nézetet, nem tudom milyen meggondolásból, hacsak nem azért, mert kitűnő látnok lévén eleve tudta, hogy azokat az alemannokat, akiket oly nagyon és méltán kedvelt, a magyarok nemsokára könnyedén meg fogják hódítani, és nem vette jónéven, hogy ezeknek valamiféle nemes eredet jusson. 

Procopius azt hagyományozta, hogy a hunok az ephtaliták nemzetségéből valók, akiket leucusoknak, azaz albusoknak is nevez (109) Petrus Ransanus sokkal óvatosabban fogalmazott, bár világossá tette, hogy a magyar hagyományokat hitelesnek véli: „A magyarok mindenesetre dicsekedhetnek azzal, hogy elérték, amit a hunok azelőtt sehogysem tudtak, ők ugyanis nem tudták kieszközölni, hogy uralmuk idején az ősrégi Pannónia nevet a nép emlékezetéből kitöröljék. Jól tudom, hogy egy bizonyos történetíró szerint semmi különbség sincs a hun és hungar elnevezés között, hanem azt a nemzetet latin néven, hungarnak, saját nyelvén pedig hol magyarnak, hol hunnak hívják. Én magam erről a dologról nem mernék vitatkozni, nehogy úgy tűnjék, hogy szembe-szegülök a saját nemzetük történetét megíró magyarokkal semmiképpen sem bocsátkozom vitába azokkal, akik másként gondolkodnak, kiváltképp a magyarokkal, akikről el kell hinnünk, hogy sokkal hitelesebben ismerik övéik történetét, mint én vagy bárki más, aki hazájuktól és nemzetüktől idegen.”

(110) Bonfini keményen rápirít a pápára: „ez a szentséges atya nem nézte jó szemmel, hogy a Szkítiából származó magyarok, akik az ausztriaiakat súlyos vereséggel és csapással sújtották, és alighanem sújtani fogják megint, ily nagy dicsőséggel ékeskedő ősöket kapnak.” (111)

Már itt megjegyzem, mennyire tisztán látták száz évvel ezelőtt a finnugrizmus veszélyeit s mennyire élesen fogalmazott például a Századok c. folyóirat szerkesztője, Szilágyi Sándor éppen a fent idézett Procopius-féle adatokkal kapcsolatban: „Hunfalvy végzetes tévedését az ő finn-ugor elméletével Procopius fenti adatának lekicsinyléséből származtatjuk. Nagy és végzetes tévedés rejlik abban, hogy Hunfalvy nagy tekintélye súlyával Procopius eme megbecsülhetetlen adatát kirekesztette és elértéktelenítette.” (112) 

De hogyan tették a finnugristák II. Pius leírását az obi-ugor-magyar rokonság „szenzációs elbeszélésévé”? (113) Úgy, hogy a teljes szövegrészt nem közölték, hanem csak kiragadtak részeket. Így tett Zsirai Miklós főművében, ahol jónéhány sort egyszerűen kihagyott, többek között azt a részt is, ahol ll. Pius arról szólt, hogy Jordanes idejében, aki Justinianus császár korában élt, Pannónia még nem volt a magyaroké. Sokkal a hunok, a gótok és a langobardok után jöttek a magyarok a Dunához, kijővén Szkítiából, elűzvén a korábban itt lakókat.” (114) 

Zsirai a bevezető mondat után nyomban ezt a részt idézi (115) „A mi veronaink, akit fentebb említettünk, a Tanais eredetéhez érkezett meg, és az ázsiai Szkítiában, nem messze a Tanaistól olyan népek szálláshelyei vannak, akiknek a nyelve megegyezik a Pannóniában lakó magyarokéval.” (116) A finnugristák a forrásközlést itt, általában, befejezik és levonják a „kétségtelen” tanulságokat. Noha a forrás egyetlen utalást sem tartalmaz a vogulokra és az osztyákokra, Zsirai Miklós az ázsiai szkítákat nemes egyszerűséggel vogulnak és osztyáknak nevezi! „Aeneas Sylvius nem említi ugyan a Jugria szót, de kétségtelen (??), hogy az Asiatici Hungári néven említett nép a vogulokkal és az osztyákokkal azonos (?), és az Asiatica Scythia- ja az obiugor földre is értődött (?). Örök érdeme (?!) Aeneas Sylviusnak, hogy fölfedezi, szabatosabban, elsőnek említi a magyar és az obi-ugor nyelvek rokonságát, de a szenzáció erejével ható (sic!) rokonításon és az „ázsiai magyarok” pogányságának, műveletlenségének hangsúlyozásán kívül szinte semmi lényeges adatot nem közöl.” (117)

II. Piusnak ezt a híradását megemlíti Thuróczy János: „II. Pius mondja, hogy beszélt egy veronai származású emberrel, aki éppen napjainkban (az 1480-as évek!) átkutatta Szkitia vidékét, és azt beszélte, hogy az ázsiai Szkítiában, ott ahol a Tanais folyó ered, a Pannóniában lakó magyarokkal egy és ugyanazon nyelvet beszélő emberre bukkant.” (118) 

Bonfini, amikor elmondja, mi mindent hordott össze a hunokról Jordanes, így fogalmazott:,,Jordanis a vele ellenséges nemzetről, nem tudom, miféle szörnyűségeket hord össze, amelyeket a legtöbb évkönyvíró is elhisz, és vele együtt halandzsázik Pius pápa, szerintem igen nagy tudós, akit ugyanolyan érzelmek vezérelnek, mint Jordanist, nem hiszi, amit minden történetíró állít, hogy a magyarok a hunoktól erednének, azt írja, hogy a magyarokat és a szkítákat a nyestbőr-kereskedés tette ismertté. Ez a szentséges atya tanúságra hív egy veronai polgárt, aki azt mondta, hogy amikor a Tanais forrásánál járt, ott magyarul beszélő népre bukkant. A mi isteni Mátyásunk, szarmata kereskedőktől értesült ugyanerről, követeket és kutatókat küldött oda, hogy a rokon népet, ha lehet, átcsábítsa a folytonos háborúságtól meglehetősen elnéptelenedett Pannóniába, ami ugyan eddig nem sikerült, de ha megéri, bizonyára megvalósul.” (119)

A finnugristák sem Petrus Ransanus, sem Antonio Bonfini megjegyzéseit nem vették figyelembe, sőt azt sem vizsgálták meg, egyáltalán ki lehetett ez a veronai szerzetes és miről írt még II. Pius? Pius pápa elmondja, hogy „a Szent Ferenc rendből több istenfélő, a szentségekben és a tudományokban járatos tanító férfiú el akart menni hozzájuk {ti.az ázsiai magyarokhoz), mivel tudták a nyelvüket, azért, hogy Krisztus szent evangéliumát hirdessék, ám ezt megtiltotta az az „úr”, {fejedelem?), akit Moszkva jelölt ki s aki a görög hitetlenség szennyében leledzett és rossz néven vette, hogy az ázsiai magyarokat a latin egyházhoz kössük és a mi szertartásainkhoz szoktassuk.” (120)

Sylvius olyan fontosnak tartotta ezt a magyarok és az ázsiai szkíták (vogulok-osztjákok) közti rokonságra és nyelvi azonosságra vonatkozó észrevételt, hogy a Commentarii c. önéletrajzában is megismételte.”' (121) II. Pius főművében (122) valójában ezt írta: „Egyesek Magyarországot Hunnariának mondják, a magyarokat pedig a hunoktól származóknak gondolják, mintha a hunok maradékai a mi korunkig megmaradtak volna? Tudomásunk szerint a Tanaison túl, annak forrásvidékétől nem messze, az Ázsiai Szkítiában mindmáig megtalálható egy nép, amelyet magyarnak neveznek, és akiknek a beszéde semmiben sem különbözik a Duna mentén lakó magyarokétól. Azok őseinek mondják magukat, isteneiket barbár módon tisztelik, bálványokat imádnak, barbár szokásaik vannak és csak nem vadak módjára élnek.” (123) Ez után elmondja, hogy IV. Jenő pápa (1437-1437), akinek szándéka volt Krisztus hitének terjesztése,”' a Magyarországból hozzá küldött istenfélő férfiakat kívánta útnak indítani keletre, ám ez az utazás nem valósulhatott meg, mert a közbenső, átvonulási területen lakó rutének (ti. oroszok), akik Istennek görög szokás szerint áldoznak, ezt megtiltották. A keleti magyarok inkább maradjanak meg a bálványimádás tévelygésében, mintsem a római egyház ritusának ajánlják magukat. (125) 

Zsirai nyomban Thuróczy krónikájára hivatkozik, mondván: „Az az újdonság, hogy (126) Jugria a magyarok őshazája (?), Jugria voguljai-osztjákjai (?) a délnyugatra költözött magyarok visszamaradt testvérei (?), a XV századvég és a XVI. század földrajzi és történeti irodalmának elmaradhatatlan kellékévé, közhelyévé vált. Magyarországi visszhangját Túróczy krónikájában ( 1488 ) halljuk először.” Thuróczy János megemlíti ugyan Pius pápa történetét, ám Szkítiáról, a Tanais forrásvidékéről beszél, ahol ugyanazon nyelvet beszélők élnek. Többet nem mond.

II. Pius pápa műveit úgy írta, hogy mások munkáiból „kivonatolt”, magyarán összeollózta az anyagát korábbi szerzők közléseiből, általában a legcsekélyebb kritikai rostálás nélkül. Erre jó példa a „mi veronaink” kifejezése is, Munkáiban csaknem mindig Pliniust nevezi Veronensis-nek, mivel C. Plinius Secundus Kr. sz. előtti 20-ban Verónában született. (127) Műve elején utal arra is, hogy „a mi veronaink” kifejezés Caius Iulius Solinus egyik követőjére vonatkozhat. Solinus ugyanis csaknem teljes egészében Plíniust követi. (128) 

1993-ban, amikor e könyv ezen fejezetéből egy részt hamarjában közzétettem, még a hagyományos írógép állt csak a rendelkezésemre, mivel azonban 1992. szeptemberétől lényegében 1993. decemberéig Grazban és Göttingában dolgozhattam, a tisztázati gépelést egy gépírónő végezte el, bizony, sok hibával s ami ennél is súlyosabb vétségem, a leadott nyomdai anyagot nem néztem át. Eredeti szövegemben a „mi veronaink”-at Pseudo-Solinusnak (129) neveztem el, a gépelt példányon azonban a pszeudo szó mindenütt kimaradt, így teljesen összemosódott a Kr, sz. utáni III. században élt Caius Iulius Solinus (130) és a Pseudo-Solinus személye. (131) Nagy a valószínűsége annak, hogy ez a bizonyos ál-Solinus valójában azonos volt Iulius Pomponius Sabinus-szal aki a XV. században Oroszországtól északra,

Jeges- tenger melletti ugari vagy ugri népre bukkant, (132) s akinek fő műve (133) 1480 táján elkészült. (134) Mindez azonban nem változtat azon a goromba hibán, amely mind a Hunnia-ban, (135) mind az utánközlő Életünk-ben (136) olvasható, hogy ti. kortársa volt C. I. Solinus II. Piusnak! Tudományos életünkre eléggé jellemző, hogy amikor megjelentek a tanulmányom kritikái, (137) senki sem vette észre ezt az igen durva hibát. Majd látni fogjuk, nem kivételről van szó. A kutatók, általában, sokkal felületesebbek, mint elvárható és megengedhető volna.

——————————————

93. Johann Heinrich Zeller, Grosses vollständiges Universal- Lexikon. Band 28. Graz, 1961. 564-566, - Meyers Enzyklopädisches Lexikon. B. 18. 733-734. -Az általában megbízható Universal Lexikon Ae. S. Piccolomini 14 munkáját sorolja fel cím szerint, elsőként éppen azt említve, hogy legfőbb művének címe: Cosmographia, azaz Historia rerum ubique gestarunt, locorumque descriptio. (566. oldal) Ez a megállapítás azonban téves, valójában a 9. pontban felsorolt műről van szó: Historia Asiae minoris et Europae, amely először 1531-ben jelent meg, és nem 1571-ben, amint a lexikon állítja: Wir haben dieses Pabst Schriften in einem Bände, so 1571 zu Basel gedrückt worden. Kortársai elismerték II. Piusról, hogy okos és ügyes politikus volt: ein überaus beherzter und kluger Mann und die wichtigstcn Angelegenheiten zu tracktieren geschickt gewesen, ám ennek ellenére ifjú korában igen kedvelte a női hálószobákat és egy fiút is nemzett: er ist seiner Jugend der Liebe der Freuenzimmers ergeben gewesen, und einen natürlichen Sohn gezeuget habe. A lengyel Johann Dlugoss „poeta laureatus”-nak nevezi. illetve „in arte poetica et oratoria plurimum eruditus”-nak. Joannis Dlugossi seu Longini canonici cracoviensis Historiae Polonicae Libri XII. Torn. IV. Cracoviae 1877. 691.-Tom. V Cracoviac, 1878, 278. II. Pius művei egyébként első ízben nem 1707-ben, hanem 1700-ban jelentek meg Helmstadtban, kiadója pedig, lohann Melch. Sustermann volt. (Zsirai Miklós 1930-ban megemlít egy Opera Geographica et Historica. Helmstadt MDCIC (?!) munkát: Jugria. 1985, 62.) E gyűjteményes munkában látott napvilágot Il. Pius alábbi néhány műve: Aeneas Sylvii episcopi Senensis, postea Pii Papae II., Historia rerum Friderici III. imperatoris. - Epitomae decadum blondi Ab inclinatione Imperii ad Joh. XXIII. Papae tempora. - In libros Antonii Panormitae poetae de dictis et factis Alphonsi Regis memorabilibus. commentarius. - Opera Geographica et Historica. Az Opera c. munkának adta a kiadó (!) 1700-ban a Cosmographia seu rerum ubique gestarum historiant, locorumque descriptio címet. Minderről a kiadó a Praefatioban (id. mű 1700- 3-6.) pontosan beszámolt. A szöveg betűről-betűre azonos az 1531. évi kiadás szövegével. Az európai rész a 218-374. oldalak közötti anyag, amelynek az itteni címe: In Europam sui temporis varias continentem historias_ - Az Enciclopedia Italiana XXVII. kötet (Rom 1935) 312. oldalán: Historia rerum ubiyue gestarum locorumque descriptio. 1551. 1571 „piu nota col titula di Cosmographia. non ben digesta mole di appunti eruditi.” Nagyon Jellemző, hogy egy nagy példányszámú ismeretterjesztő könyv hátsó borítóján ezt a szöveget emelték ki: „Aeneas Sylvius Piccolomini a XV. században egy veronai szerzetes észrevételét örökítette meg. miszerint a magyar nyelv rokona a vogulnak és az osztjáknak. - Pusztay János, Az ugor-török háború. Budapest, 1977. 147. és a hátoldal. II. Pius hatalmas levelezését Rudolf Volkan adta ki: Der Briefwechsel des Eneas Silvius Piccolomini, In fontes rerum Austriacarum /FRA/ B. 61. Wien. 1909, 13. 62.- 1909., B. 67. 1912.. B 68. 1918. Mint siennai püspök, és mint II. Pius pápa is szoros kapcsolatban volt a magyarokkal. Leveleiben igen ritkán szólt a régmúltról. Egyszer 1463-ban megemlíti, hogy a magyarok is Ázsiából származnak. FRA B.68. Wien 1918 201.

94. Zsirai Miklós: Jugria. Finnugor népnevek 1. Nyelvtudományi Közlemények 42 (1930) 61. Reprintben: A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 174. 1985.

95. Zsirai Miklós, Finnugor rokonságunk. Az urali nyelvrokonainkkal kapcsolatos legújabb ismeret- és forrásanyag rövid összegzésével közreadja: Zaicz Gábor. Budapest, Trezor. 1994, 477-478. Az eredeti kiadás éve: 1937.

96. Pii II.. Pori. M., Asiae Europaeque elegantiss. descriptio mire festivitate tum vetet tum recentium res memoratu dignas complectens maxime quae sub Frederico III. apud Europeos Christianicum Turcis, Prutenis, Soldano et ceteris hostibus fidei, tum etiam intsese varia bellorum eventu commiserunt. Salingiaci, „Cleopatra”. 1531. Ezen 500 oldalas kisalakú könyvhöz hozzákötötték (Bibliothek der Universität Graz) a következő 165 oldalas munkát: Aeneae Silvii Senensis de Bohemorum origine, ac gestus historia variarum rerum narrationem complectens. Salingiaci 1588.

97. Zsirai (1985) id. mű 62. - Pii Il., Asiae. 1531, 68 skk.

98. De Asiaticis Scythís et eorum ferocitate, unde Attilas de eorum foeditate et quomodo Hungaros velint esse Scythas, quomodove quidam Hungária lingua sínt loquentes.

99. Ex Asiatica Scythia migraverunt in Europam Hunni, feroces populi, quos Jordanus et alii nonnulli, ex mulieribus magis et daemonum feminae natos crediderunt: qui transmissa Meotidae, omnem barbariem inter Tanaim el Danubium occupavere. - Pii II. Asiae 1531, 68. - Jordanes eredeti szövegét lásd: Jordanis, Romana et Getica. Monumenta Germaniae Historica (MGH) V. Berolini 1882, 89.

100. Scytharum quoque genus est Turcarum foedíssima gens, qui ut Heticus Philosophus tradit in Asiatica Scythia ultra Pyriceos montes et Taracontas insulas, contra Aqulionisubera sedes patrias habuere. - Pii II, Asiae 1531, 69.

101. Otto histroricus, qui Phrisingensis fuit episcopus, tradit Turcas imperantibus Graecis, ac regnante apud Francos Pipino, annis ab hint supra excentis, Caspias portas egressos, cum Avaribus ferocissima pugna, multis utrinque desideratis, conflixisse.

102. Velencében a Tízek tanácsának írnoka volt 1438-1462 között.

103. Nicolaus Segundin multa eruditione praeditus, graecas ac latinas literes apprime callens, de Turcis ad nos scribens, Asiaticos Scythas illos esse fatetur. Uott 69-70.

104. Thuróczy János, A magyarok krónikája. Az 1486-ban Augsburgban nyomatott, az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzött ősnyomtatvány színezett fametszeteinek hasonmásával illusztrálva. Fordította: Horváth János. Bibliotheca Historica. Budapest, Magyar Helikon. 1978.

105. 1488-at ír Kulcsár Péter: A. Bonfini, A magyar történelem tizedei. Budapest, Balassi Kiadó. 1995, 1013. és Szinnyei József is: Magyar írók élete és munkái. XIV. Budapest, Hornyánszky V. 1914, 144. h.

106. Petrus Ransanus, Epithoma rerum Hungarorum. ld est annalium omnium temporum liber primus et sexagesimus. Curam gerebat Petrus Kulcsár. Bibliotheca scriptorum medii recentisque aevorum. Series nova II. Redigit Antonius Pirnát. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1977. - Magyarul: Petrus Ransanus, A magyarok történetének rövid foglalata. Közreadja Blazovich László és Sz. Galántai Erzsébet. Budapest, Európa Könyvkiadó. 1985.

107. Vö. Mályusz Elemér, A Thuróczy-krónika és forrásai. Budapest, 1907.

108. Ferunt Hungaros, qui Danubii ripas incolunt, Scytharum genus esse, non quasi ab Hunnis orros quod propter verbi cognationem aliqui crediderunt, sed ab aliis Hungáris, quorum Jordanus meminit, qui Gothos eos dicit, suo tempore fuisse, propter commercium pellium Mardurmarum. Pii IL, Asiae 1531, 70. -E résznél is tetten érhető Aeneas Sylvius Piccolomini felületessége, hiszen az eredeti Jordanes- szövegrész így szól: Hunugori autem hint sunt notí, guta ab ipsis pellium murinarum venit commercium -a hunugorokat (onogurokat?) ismerték, minthogy mormota-prémekkel kereskedtek. MGH V. Berolini 1882, 63.

109. Antonio Bonfini. A magyar történelem tizedei. Fordította: Horváth János. Budapest, Balassi Kiadó. 1995, 40

110. Petrus Ransanus, A magyarok történetének rövid foglalata. Budapest, Európa. 1985, 101-102. Az eredeti latin szöveg: Epitoma rerum Hungarorum. Budapest, 1977, 91-93: At vero ego nequaquam eis reluctor, qui sentiunt aliter, Hungáris praesertim, quos credendum est multo magis ad vivum res eorum pernoscere quam vet me vel quemvis alium ab eorum patria ac gente alienum. - Sajnálatos, hogy Bonfini, Rerum Ungaricarum decades-e nem kétnyelvű kiadásban jelenhetett meg!

111. Bonfini Bp. 1995, 49.

112. Zichy Jenő ázsiai expedíciója. Századok 29 (1895) 475-476.

113. Zsirai Miklós, A modern nyelvtudomány magyar úttörői. I. Sajnovics és Gyarmathi. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1952, 10.:,. az ázsiai szkíták a manysik és a chantik ősei” - ilyen egyszerűen kijelentve!

114. Fuit autem Jordanus sub imperio lustiniani, quo tempore nondum Pannóniam Hungári attigerant, longe post Hunnos, Gothos ac Longobardos, Hungári Scythiam egressi, ad Danubium pervenere: puisique prioribus incolis suo loco dicemus. - Pii II, Asiae 131, 70. Az Opera geographica et historica. Helmstadii MDCXC: kiadás 57. oldalán ez a szöveg bővebb: Hungári Scythiam egressi.., incolis, aut sub jugum missis, regnum sibi facere, de quibus suo loco denemus.

115. Zsirai Miklós id. mű (1985) 60

116. Noster Veronensis, quem supra diximus, ad ortum Tanais pervenisse retulit populos in Asiatica Scythia, non longe a Tanai sedes habere rudes hoies et idolorum cultores, quorum eadem lingua sít cum Hungáris Pannoniem inculentibus. Pii II, Asiac 1531, 70.

117. Zsirai Miklós, Jugria. Finnugor népnevek I. Budapest, a Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 174. 1985, 61-62.

Zsirai Miklós a továbbiakban is „természetes egyszerűséggel” azonosítja az ázsiai magyarokat a vogulokkal és az osztyákokkal, így fogalmazva: „Aeneas

118. Thuróczy id. mű 39.

119. Antonio Bonfini id. rnű 1995. 61-62. - vö. Szabó Kéroly, A magyar vezérek kora Árpádtól Szent Istvánig. Pest, Ráth Mór. 1869, 10. - vö. Bakay Kornél, A nemzeti királyeszme az Árpád korban. Ősi Gyökér 27 (1999) 3-4. szám, 72-77.

120. Voluissequae cum plerisque sacrarum, literorum professoribus vicis religíosis, et ex ordine beati Erancisci, qui linguam illam nossent, eo porticisci, et sanctum Christi Evangelium praedicaret: sed prohibitum a dno (domino), yuem Mosca vocavit, qui cum esset graeca perfídia maculatus egreferebat Asiaticos Hungaros, latine coniungi ecclesiae, et nostris imbui ritibus. Pii II. Asiae. 1531, 70-71.

121. Zsirai Miklós, Finnugor rokonságunk. Budapest, Trezor. 1994. 477.

122. Pii Secundi Pontificís Max., Commentarii rerum memorabilium, quae temporibus suis contigerunt. a R.D. Gobellino vicario Bonnen. iamdiu compositi, et a R.P.D. Francisco Band. Picolomineo Archiepiscopo Senensi ex vetusto originali recogníti. Et Sanctiss. D. N. Gregorio XIII. Pont. Max. divati. Romae, 1574. 750 oldalas mű. Jellemzőnek tartom, hogy Zsirai nem tünteti fel a latin idézetének pontos helyét, csak egy lapszámot ad (324. o.), ámde milyen könyv 324. oldala ez?

123. Hungáriam nonnulli quasi Hunvariam et Hungaros pro Hunnis dictos putant, tamquam Hunnorum reliquiae ad aetatem usque nostram perduraverint. Nos compertum habemus, ultra Tanais /m/ non procul a fontibus eius, in Asiatica Scythia populos usquc hodie reperiri. qui Hungári appellantur, quorum sermo nihil ab eo differt, quo circa Istrum habitautes utuntur. Illi patentes horum se dicunt, Deosque more Gentilium, et idola colunt, rituque barbarico, ac propemodum ferino vitam agunt. Pii II. Commentarii 1574. 596. -- Julianus barát jelentéséből tudjuk, hogy a Magna Hungária-béli rokonaink a XIII. században sem voltak bálványimádók: Pogányok, akiknek semmi tudomásuk nincs Istenről, de bálványokat sem imádnak. In: Napkelet felfedezése. Nemzeti Könyvtár. Közreadja: Györffy György. Budapest, Gondolat. 196, 43. - Julianus barát és a Napkelet felfedezése. Magyar Ritkaságok. Sorozatszerkesztő: Szalai Anna. Budapest, Szépirodalmi Kiadó. 1986, 68. - Pagani sunt, nullam Dei habentes notitiam, sed nec ydola venerantur.

124. IV. Jenő pápa, térítési tevékenységéről J. Dlugoss is beszámolt az 1433., az 1439. és az 1440. esztendőnél: Joannis Dlugossü seu Longini canonici Cracoviensis Historiae Polonicae. Intr. I. Zegota Pauli. Cura el imp. A. Przezdziecki. IV. Cracoviae 1877. 493-494., 611-612., 624-626.

125. Eugenius quartus Pontifex maximus ad cultum Christi traducere conatus est: missis ex Hungaría nobis propinquiori viris religiosios, qui verbum Dei praedicarent, et notam illis facerent baptistmi gratiam: interiacentes Rutheni transitum vetavere, qui Graecanico ritu Deo sacrificantes, perire potius in errore idolatras volverunt, quam Romanae ritum Ecclesiae ad eos deferri. -Akí összeveti Zsirai szedett-vedelt latin szövegét a mi idézeteinkkel, nyomban észreveszi, miért nincs pontos bibliográfiai adata Zsirainak!

126. A Jugria-kérdéskört lásd később.

127. Johann Heinrich Zedler, Grosses vollständíges Universal-Lexikon. B. 28. Graz 1961, 846-841.

128. Iulius Solinus Plinium secutus. Pii II. Asiae.,. 1531. 93.

129. Bakay Kornél, Kik vagyunk? Honnan jöttünk? Szombathely, Tradorg-Tikett. 1994, 30.

130. Pauly-Wissowa, Realenzyklopedic X. 823-838.

131. Igen jellemző, hogy a nagy kritikus, Rédei Károly, akadémikus, egyetemi professzor íd. mű (1999) 79-80. oldalán egyáltalán nem veszi észre ezt a goromba szarvashibát, sőt! taglalja.

132. Joseph Markvart, Ein arabischer Bericht über die arktischen (uralischen) Länder aus dem 10. Jahrhundert. Ungarische Jahrbücher 4 (1924) 296 skk. - vö. Gombocz Zoltán, A magyar őshaza és a nemzeti tudomány. Nyelvtudományi Közlemények 46 (1923-1927) 178.

133. In Vergilium Commentarii. 1554.

134. Besenyő Sándor, Hol terült el Jugria-Juhra a történelmi adatok szerint? Magyar Történelmi Szemle 3 (1972) 214-215.

135. Hunnia 44 (1993) 7.

136. Életünk 32 (1994) 720.

137. Életünk 32 (1994) 1071-1085.